v e k k e r

Zabos-almás háromszögek


Nincs ennél egyszerűbb kamusüti. 🙂 Összesen 5 hozzávalóra lesz szükséged és egy erőteljesen almás pitére hajazó, egészséges finomságot állíthatsz elő.
Én elősütöttem a zabos alapot, hogy ne áztassa el az almás réteg, és így kicsit ropogósabb is lett a végeredmény. 

Hozzávalók
▪80 g zabpehely
▪2 egész tojás
▪4 alma
▪fahéj
▪eritrit

A tojásokat jó alaposan összekeverjük a zabbal, majd egy sütőpapírral bélelt kisebb formába/tepsibe simítjuk, és sütőben 10-15 perc alatt megsütjük, amíg kicsit összeáll. Eközben az almákat meghámozzuk, lereszeljük, összekeverjük fahéjjal és eritrittel, majd a zabos rétegre simítjuk, és még egy 5-10 percre visszatoljuk a sütőbe. Érdemes megvárni amíg teljesen kihűl, akkor lehet szépen szeletelni.  🙂

Görög joghurtos zabreggeli bogyós gyümölccsel

 

Március. A még megmaradt hófoltok és a szakadó eső között azért néha-néha már kidugja a fejét a nap, szóval aggodalomra semmi ok, jönni fog a tavasz. Addig is, hogy megkönnyítsük a várakozást, feldobhatjuk a napunkat és a hangulatunkat is ezzel a bogyós gyümis zabreggelivel. :]

 

Hozzávalók
▪40 g zabpehely
▪kb. 1 dl tej + még egy kicsi a joghurtos krémhez
▪45 g görög joghurt
▪60 g [zsírszegény] túró
▪2 tk agave szirup
▪kókuszchips
▪szeletelt mandula
▪sótlan mogyoró
▪piros bogyós gyümölcs [eper, áfonya, szeder – lehet akár fagyasztott is]

A zabpelyhet egy pohár aljába szórjuk, majd ráöntjük a tejet. Ha úgy látjuk, hogy nagyon hamar magába szívja, akkor még önthetünk rá! A joghurtot kikeverjük a túróval, az agave sziruppal, valamint ha nem elég lágy, öntsük fel egy kis tejjel – és mehet is a zabos alapra.
A sótlan mogyorót vágjunk durvára, és a szeletelt mandula valamint a kókuszchips kíséretében egy száraz serpenyőben pirítsuk meg.
A gyömölcsökkel díszítsük a joghurtos krémet, majd szórjuk meg a pirított finomságokkal is.
Ha szeretnénk, össze is keverhetjük egyből, de másnap reggel az egy éjszakás pihentetést követően is jó – de ha jobban esik a lelkünknek, hogy látjuk a rétegeket, akkor úgy is fogyaszthatjuk. :]

Sült banános zabreggeli aszalt vörösáfonyával

Volt a hűtőmben görög joghurt, némi túró, és egy banán is türelmesen várt a sorsára. Arra gondoltam, hogy összeengedem őket, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Nos. .. jó döntésnek bizonyult, főleg a grillezett banán.. óó hát egészen új értelmet nyert így. :]
Laktató, egészséges és finom. Szerintem napindításhoz nem is kell ennél több!

 

Hozzávalók
▪40 g zabpehely
▪kb. 1 dl tej + még egy kicsi a joghurtos krémhez
▪45 g görög joghurt
▪60 g zsírszegény túró
▪1 tk cukrozatlan kakaópor
▪1 tk juharszirup
▪fél banán
▪pár szem aszalt vörösáfonya
▪pirított szeletelt mandula
▪pár szem egész mandula


A zabpelyhet egy pohár aljába szórjuk, majd ráöntjük a tejet. Ha úgy látjuk, hogy nagyon hamar magába szívja, akkor még önthetünk rá! A joghurtot kikeverjük a túróval, a kakaóval, a juharsziruppal, valamint ha nem elég lágy, öntsük fel egy kis tejjel.
Pár szem egész mandulát vágjunk durvára, és szórjuk rá a zabpelyhes tejes alapra, majd ezután rákanalazhatjuk a joghurtos krémünket. 
A banánt hosszában elszeljük – négy szelet az ideális, ha annál vékonyabb, szét fog esni -, majd egy felhevített vajjal kikent serpenyőbe hirtelen meggrillezzük mindkét oldalát. Ha elkészült, óvatosan kiemeljük, és a krém tetejére tesszük, majd megszórjuk durvára vágott pirított szeletelt mandulával és aszalt vörösáfonyával.
Egy éjszakát alufóliával letakarva hűtőben pihentetjük, másnap reggelre szuperül összeérnek majd az ízek. ❤

Almás-fahéjas granola

Olyan sok zabkását, és pohárkrémet csináltam már, most egy kicsit másfajta textúrára vágytam, és ropogóssá varázsoltam a zabpelyheket, ami így aztán tejjel vagy joghurttal elkeverve [vagy akár önmagában is] szuper cukor-, liszt-, és tartósítószermentes reggeli  lehet!
Édesítésnek csak almát és némi aszalt gyümölcsöt használtam, így az elfogyasztott mennyiséggel sem kell igazán törődnünk.. 😀

 

Hozzávalók
▪150 g zabpehely
▪150 g alma [reszelt mennyiség]
▪25 g dió
▪25 g mandula
▪25 g szezámmag
▪25 g mazsola
▪25 g aszalt szilva
▪1 tk őrölt fahéj
▪4 ek kókuszolaj

Az almát meghámozzuk, lereszeljük, és lemérünk belőle 150 grammnyi mennyiséget. A zabpelyhet lepirítjuk egy száraz serpenyőben, majd az almához öntjük. A dióval, a mandulával és a szezámmaggal ugyan így járunk el, és azt is egy tálba öntjük. A mazsolát és az aszalt szilvát apróbb darabokra vágjuk, majd kb. egy teáskanálnyi fahéj kíséretében a keverékhez adjuk. Alaposan összeforgatjuk, majd nyakon öntjük az egészet kókuszolajjal. Ha megvan, akkor egy tepsit kibélelünk sütőpapírral és elterítjük rajta a granolánkat. 180 fokos sütőben addig sütjük, amíg elkezdjük érezni az isteni almás-fahéjas illatot. Ha már ropogós, akkor vegyük ki a sütőből, át is forgathatjuk időnként, hogy mindenhol szépen megpiruljanak a szemek, arra azért vigyázzunk, nehogy megégjen. :]

Fémdobozban hetekig eláll, de valószínűleg előbb kell majd újrasütni, mintsem megromoljon! 

Müzliszelet

 

Mindenkivel megesik, hogy két étkezés között harapna valamit, vagy még gyorsan edzés előtt szüksége van egy kis energiára, ami nem telít el túlságosan, de mégis elegendő kraftot ad. Nos, ez a müzliszelet pont ezt a célt [is] szolgálja. 
Ami nagy előnye – azon felül, hogy nagyon finom – rengeteg finom mag van benne, viszont a bolti társaival ellentétben tuti nem tartalmaz sem tartósítószert, sem stabilizátort, sem színezéket. 

Az alábbiak azonban kellenek hozzá:
▪150 g zabpehely
▪100 g aszalt sárgabarack
▪50 g aszalt füge
▪50 g mazsola
▪6 szem kimagozott datolya
▪100 g sótlan mogyoró
▪50 g dió
▪50 g mandula
▪100 g méz
▪egy marék kókuszchips
▪1 tojás fehérje


Az aszalt gyümölcsöket összevágjuk, egy tálba rakjuk és felöntjük őket forró vízzel, hogy kissé megpuhuljanak.
Amíg puhulnak, a zabpelyhet egy száraz serpenyőbe öntjük és elkezdjük picit megpirítani – de nagyon figyeljünk, nehogy megégjen. Amikor már érezni az illatukat, átöntjük egy mély tálba. Ha ez megvan, akkor az olajos magokkal és a kókuszchipssel is ugyan így járunk el, mehetnek ők is a tálkába, és rá is zuttyantjuk egyből a mézet, amíg még melegek. Az aszalt gyümölcsökről leöntjük a vizet és egy aprítógépben összezúzzuk őket, majd hozzáadjuk a zabpelyhes magvas keverékhez. A tojás fehérjét kemény habbá verjük, és ezt is hozzáadjuk. 
Egy kisebb tepsit kibélelünk sütőpapírral, beleöntjük a még nyers müzlinket, majd jól lelapogatjuk – nedves kézzel könnyebb – és addig sütjük, amíg a teteje már elkezd pirulni.
Megvárjuk míg kihűl, és csakis azután kezdjük el felszelni, nehogy szétessen! 

Tipp: ha mégis szétesne, remek granola lesz belőle, amit joghurttal vagy tejjel elkeverve be is puszilhatunk.

Egyéjszakás zabkása citromos túrókrémmel

 

Maradt még a hűtőben a legutóbb elkészített citromkrémből, így gondoltam felhasználom a soron következő zabos finomsághoz. :] 
Ízorgazmust okoz a szájban a zab, a joghurt, a túró, a citrom és a pirított mandula elegye. Elég megszimatolni másnap reggel, és egyből megjön az étvágy! 

Hozzávalók
▪50 g nagyszemű zabpehely
▪60 g túró
▪3-4 tk natúr joghurt
▪2 tk citromkrém [elkészítéséhez nézd meg ezt a korábbi bejegyzést!]
▪tej
▪szeletelt mandula

 

Egy pohárba szórjuk az előzetesen száraz serpenyőben lepirított zabpelyhet, felöntjük annyi tejjel, hogy majdhogynem ellepje, majd egy kis tálkában összekeverjük a túrót, a joghurtot és a citromkrémet – ha úgy érezzük, hogy nem elég édes, tehetünk még bele egy kis mézet vagy juharszirupot. A túrós krémet a zabra halmozzuk, majd megszórjuk pirított szeletelt mandulával. Egy éjszakára dugjuk be a hűtőbe, reggelre szuperül összeérnek majd az ízek, nekünk pedig nem lesz más dolgunk, mint befalni az egészet!

Banános egyéjszakás zabkása mogyorós grillázzsal

 

A hétvégén citromos pitét sütöttem, amihez szükségem volt görög joghurtra, viszont mivel többet vettem, mint amit felhasználta hozzá, nem szerettem volna ha kárba vész, így hát a pulton fekvő banánnal. némi kakaóval és grillázzsal egy jó kis egyéjszakás zabkását varázsoltam belőle. :]

 

Hozzávalók [2 adaghoz]
▪120 g nagyszemű zabpehely
▪180 g görög joghurt
▪kb. 2 dl tej
▪2 tk cukrozatlan kakaó
▪2 tk méz
▪1,5 banán
▪fahéj
▪mogyorós grillázs [én most csaltam egy kicsit és boltit használtam]

A tálkákba szórunk 60-60 g zabpelyhet, és felöntjük kb- 1-1 dl tejjel. Egy banánt alaposan összenyomkodunk egy villával, majd megfelezzük és a zabpelyhes tejre kanalazzuk. A joghurtot kikeverjük a mézzel, a kakaóval és a fahéjjal, majd ezt is megfelezzük, és a banános rétegre kenjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap pedig banánnal, és durvára vágott földimogyorós grillázzsal díszítjük.
[Ha nem sikerült grillázst szerezni, semmi gond, otthon is könnyen elkészíthető: egy tapadásmentes edény aljában elkezdünk cukrot melegíteni, majd amikor elkezd olvadni és barnulni – azaz karamellizálódni – beledobálunk durvára vágott sótlan mogyorót/földimogyorót/mandulát/vagy bármilyen magvat és összekeverjük. Levesszük a tűzről, és egy zsírpapírra/sütőpapírra öntjük. Kicsit elsimítjuk, és megvárjuk, míg megdermed. Ha ez megvan, összetörjük, és tádáám.. kész is a grillázsunk! :]


Aszalt fügés-kókuszos zabkása

Régen volt már zabkásás bejegyzés, így hát benéztem a szekrénybe, hogy milyen ízben is alkothatnék ma, és megláttam az egyik polcon lapuló aszalt fügét. Hozzápasszintottam egy kis kókuszreszeléket, sótlan mogyit és darált diót, és voilà! 


Hozzávalók
▪40 g nagyszemű zabpehely
▪2 tk kókuszreszelék
▪2 tk darált dió
▪sótlan mogyoró
▪aszalt füge
▪kb. 175 ml víz [ennek a fele lehet tej is]

A zabpelyhet főzés egy kicsit megpirítottam a kókuszreszelékkel és a mogyoróval együtt, majd felöntöttem a vízzel [vagy víz+tejjel], majd hozzákevertem a darált diót és az apróra vágott aszalt fügét. Kevergetve lassú tűzön addig főztem, amíg egy kicsit magába szívta a zabpehely a folyadékot. Tetszés szerint akár melegen, akár hidegen fogyasszuk. :] 

Granola házilag

Nem kell a boltban méregdrágán megvenni a tartósítószermentes, adalékanyagmentes, ízfokozómentes, [mindenmentes] müzlit, készítsd el inkább saját kezűleg, hidd el, nem fogsz csalódni, és még finomabb is mint a bolti társaik. 

Ez a granola telis-tele van ropogósra sült magvakkal, zabpehellyel, ízesítésként pedig fahéjjal, kókusszal, egy csipet juharsziruppal és némi csokoládépasztillával – azért azt csak nem hagyjuk ki, igaz?  😉

Az én verzióm a következőképpen készült:
▪25 dkg nagyszemű zabpehely
▪3 ek olvasztott vaj
▪2-3 ek méz
▪2 ek juharszirup
▪magvak [dió, mandulapehely, lenmag, sótlan napraforgómag, tökmag, szezámmag]
▪kókuszreszelék, kókuszchips
▪egy marék étcsokoládés csokipasztilla
▪egy csipet só
▪fahéj

 

A hozzávalókat összekutyuljuk egy nagy tálban, a lényeg, hogy az olvasztott vaj és a méz mindenhol befedje a magvakat és a zabot, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük úgy, hogy elterüljön. 180 fokos sütőbe toljuk, 10 percig sütjük – vagy addig, amíg nem kezd illatozni, de vigyázzunk, nehogy megégessük – az nem baj, ha kicsit megpirul – majd átkeverjük, hogy mindenhol színt kapjon.
Ha megvan, kivesszük a sütőből, megvárjuk, amíg teljesen kihűl, majd egy csatos üvegbe töltjük, ahol hosszú ideig eláll – ha csak meg nem dézsmáljuk addig. :]

Raffaello ihlette zabkása

A következő zabkását a raffaello ihlette. :] Van benne mandula, kókusz, fehércsoki… az íze egészen elbűvölő!

 

Hozzávalók
▪40 g nagyszemű zabpehely
▪1,5 dl víz
▪2 kocka fehércsoki
▪kókuszchips
▪2 tk. kókuszreszelék
▪szeletelt mandula


A zabpelyhet, a kókuszchipset és a mandulát gyakran kevergetve – hogy le ne égjen – megpirítjuk, majd felöntjük vízzel, hozzáadjuk a csokit és a kókuszreszeléket, és összefőzzük.
Én ribizlivel díszítettem – amit még nyáron mentettem el a fagyasztóba. :]

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!